2010. júl. 22., csütörtök, 09.00.38
Méltó módon ünnepli a Hungarospa a 83. születésnapját, ugyanis egész napos programkavalkáddal kedveskedik mindazoknak, akik július 26-án, hétfőn ellátogatnak a strandfürdőbe.
A kedvezőtlen időjárás miatt a szülinapi programok július 30-án, pénteken lesznek megtartva!
A rendezvény programkínálatát úgy lett összeállítva, hogy minden korosztály megtalálhassa a számára leginkább tetsző eseményt. A strand nagyszínpadán már 10.00 órakor elkezdődik a programsorozat, melyet nyereményjátékok is színesítenek értékes díjakért.
10.30-tól a Debreceni Pávakör fellépését hallgathatja a nagyérdemű. A 40 éves együttes műsorában szatmári, nyíradonyi, bihari, zalai, baranyai dalcsokrokat fog énekelni.
12.30-tól az Ozirisz hastánc csoport gyönyörű hastáncos lányai kalauzolnak el bennünket a kelet varázslatos világába. A táncolni vágyókat is várják a színpadra, ugyanis a csoport vezetője közös táncórát vezényel a strandolókkal.

14.00 órától két helyszínen is zajlanak majd az események. A nagyszínpadon ünnepélyes tortaszeletelés veszi kezdetét. A Hungarospa minden édesszájúnak szeretne kedveskedni egy kis ebéd utáni desszerttel.
Szintén 14.00 órától láthatja a közönség a debreceni Dósa Bandérium középkori lovagi torna bemutatóját. Az érdekes programot lovagi hétpróba követi. Kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják azokat a harci eszközöket, melyekkel a középkorban harcoltak nagyjaink, és persze átélhetik a középkori csaták hangulatát.

Dózsa Bandérium
15.30-tól a Hungarospa a gyermekeknek szeretne kedveskedni egy zenés mesejátékkal, melyet a nagyváradi MM Pódium előadásában láthatnak és hallhatnak. A Zenés Meseváros egy verses, zenés játék gyerekeknek. A magyar gyermekirodalom klasszikusai karöltve a zeneirodalom ismertjeivel képezik a műsort. Sok ismert vers, mese és dal teszi emészthetővé a játékot kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Az előadásban a nézők is részt vesznek, ez jelenti a közvetlenséget, a kellemes kikapcsolódást.
17.00 órától pedig a musical rajongókat várják a nagyszínpadhoz, ahol a debreceni Reperto-Art Színi-Társulat a musicalek világába kalauzolják Önöket. Részleteket hallhatnak többek között a Kabaré, a Grease, a Diótörő és egérkirály, a Vörös malom, és a Hair c. musicalekből.
A július 24-25-i hétvége is programokban lesz gazdag. Szombaton újból fürdőnkben fognak főzőcskézni az „Ismert tévésorozat” sztárjai. R. Kárpáti Péter, Balogh Edina, Rátonyi Kriszti, Hermál Henriett és Szabó Kitti gondoskodnak a fürdőzők szórakoztatásáról. 10.00 órától Balogh Edina könnyű nyári csirkét főz bográcsban, majd 11.00 órától műsorok kezdődnek a sztárok vezénylésével a játékteraszon és a nagyszínpadon. 16.00 órától, a hullámverés után pedig a Nyírségi Suhancok szórakoztatják a vendégeket, akik sajátos megvilágításba helyezték a népzenét, komikus, népi motívumokkal megtűzdelt előadásukban.
Vasárnap újból nálunk lépnek fel a Piruett Táncstúdió Látványtánc világbajnokság versenyzői. Kecses és akrobatikus elemekkel tűzdelt műsoruk már a nyár elején is nagyon elnyerte a nézők tetszését, hiszen nagy taps kavalkádban részesültek.

Piruett Táncstúdió
Jó szórakozást kíván a Hungarospa minden kedves vendégének!