
Június 18-án délelőtt a hajdúszoboszlói strandolók különleges élményben részesültek, hiszen ismét ellátogattak hozzánk Kijevből a helyi művészeti iskola hallgatói.
Színes virágkoszorúval a fejükön, a népi hagyományokhoz illő ruhában léptek a közönség elé a kijevi gyerekek,akik már néhány héttel ezelőtt is szórakoztatták fürdőzőinket előadásukkal.

a hagyományos ruhába öltözött kislányok nagy feltűnést keltettek a strandon
A lekisebbektől az ifjakig, több mint 40 művészeti iskolai hallgató egyéni és csoportos éneklését, zenélését és táncát élvezhették azok, akik a medencékben lubickoltak.

a legfiatalabb előadó énekét hallgatják a strandolók
A nyár folyamán még találkozhatunk velünk, hiszen következő turnéjuk alkalmával is megszállnak városunkban, és fellépnek majd a hajdúszoboszlói strandon, június 27-én.

a legkisebbek a csoportból
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz


