
2010. szeptember 2-án megérkezett a hat ország ökölvívó csapata városunkba, akik az I. Papp László Meghívásos Ökölvívó Emlékverseny címért fognak küzdeni az elkövetkező két napban.

2010. szeptember 2-án megérkezett a hat ország ökölvívó csapata városunkba, akik az I. Papp László Meghívásos Ökölvívó Emlékverseny címért fognak küzdeni az elkövetkező két napban.
Szeptember 2-án este 19.00 órakor megtartották a technikai értekezletet, amelyen megtudták a csapatkapitányok, illetve a bírók, hogy hogyan fognak alakulni a Hungarospánál töltött napjaik. Az értekezletet Nagy Bálint László Hajdúszoboszló város Önkormányzatának Kulturális és Sport Bizottságának elnöke , valamint a Szervezőbizottság elnöke nyitotta meg, majd Szántó József a Hajdúszoboszlói Papp László Bokszakadémia ügyvezető elnöke tájékoztatást adott a verseny technikai részleteivel kapcsolatban. Németh Marianna a Hungarospa képviseletében köszöntötte a résztvevőket, végezetül a Versenybíróság elnöke, Debreceni László tudatta a verseny szabályait.

Nagy Bálint köszönti a résztvevő csapatokat
A megbeszélést követően a csapatok átsétáltak az Aqua-Palace fedett élményfürdőbe, ahol elfogyasztották vacsorájukat, majd nyugovóra tértek, hiszen a mai napon elkezdődnek az elődöntők.

A fiúk építik a ringet, a kötél is ki van feszítve

Munkálatok a 2-es medencében a ring körül
A Hungarospa szeretettel várja a bokszrajongókat és a szurkolni vágyókat!