Megválasztották a Hajdúság legszebbjét a hajdúszoboszlói pót-fürdőbálon

Eredetileg július 18-án rendezte volna meg a Hungarospa Hajdúszoboszlói ZRt. a soron következő Fürdőbáli programot, ám az időjárás bizonytalansága miatt a rendezvényt csak másnap, vasárnap lehetett megtartani.

A meghirdetetteknek megfelelően, szombaton délután a Hajdúság Szépe választásra jelentkező szép hölgyek különleges alkalmi ruhákban és fürdőruhában mutatkoztak be a zsűri tagjainak a tengerparti hajószínpadon.

dscf5790_500_48_20090720133520_918.JPG

az alkalmi ruhás bevonulás

Az akkor még szikrázó napsütésben így zavartalanul megcsodálhattuk a bemutatkozást, ahol a zsűri pontozással értékelte a lányokat.

dscf5841_500_752_20090720140141_59.JPG

a lányok fürdőruhában is elkápráztatták a közönséget

Sajnálatos módon a kedvezőtlen időjárási előrejelzések következtében azonban az estére tervezett Fürdőbáli programot és a szépségverseny eredményhirdetését már nem tarthattuk meg. A Hungarospa vezetése azonban úgy döntött, hogy - bár más fellépőkkel- de megrendezi a sokak által várt rendezvényt.

Július 19-én vasárnap estére kellemes időjárási viszonyok mellett vártuk az érdeklődőket a 4 for Dance táncshow-jával megnyitott pót-Fürdőbálra.

dscf6053_500_754_20090720135503_961.JPG

a világbajnok 4 for Dance csapata táncolt

A Hajdúság szépe jelöltjei nagy izgalommal léptek ezen az estén színpadra, ahol a zsűri döntése alapján Takács Renátát találták az idei év legszebbjének.

dscf6115_500_478_20090720140141_426.JPG

Szabó Nóra, Takács Renáta, Papp Zsuzsa, a győztesek

 Első udvarhölgye Papp Zsuzsa, második udvarhölgye Szabó Nóra lett. (A lányokról még több fotó a képgalériában tekinthető meg.)

 

dscf6146_j_500_184_20090720135417_671.JPG

A hölgyeknek minden évben kedveskedik az eredményhirdetés  után a Hungarospa, hiszen idén is egy színvonalas tűzijáték koronázta meg az ünnepi pillanatot.

A program a Ladánybene 27 reggae zenekar élőkoncertjével folytatódott, s dacolva a kissé hűvösre forduló időjárással, a mulatság éjfélig tartott.

dscf6179_500_177_20090720135503_399.JPG

a Ladánybene 27 élőkoncertje

E rendhagyó Fürdőbált természetesen fogja még követni számos más program, így a július 26-i egész napos fürdő szülinapi bulija, s az augusztus 19-i Ünnepi Fürdőbál.

Impresszum
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu