
A Kressbronni Ijúsági Fúvószenekat lépett fel augusztus 7-én délelőtt a hajdúszoboszlói strandon.

A Kressbronni Ijúsági Fúvószenekat lépett fel augusztus 7-én délelőtt a hajdúszoboszlói strandon.
A fiatal zenészek három helyszínen is szórakoztatták a hajdúszoboszlói strand közönségét.
Először a strand főbejáratál található kis téren, majd a csónakázó tó mellett gyűlt össze nagy számú közönség a zenekar meghallgatására.

Végül a mediterrán tengerpart hajószínpadán adtak rövid koncertet a fiatal fúvósok. A közönség a medencéből és a partról egyaránt hallhatta az előadást.

A Németországból érkezett fiatalok a fellépés után fürdőzéssel töltötték a napot a Hungarospa strandján. A zenekat nem először jár Magyarországon, de Hajdúszoboszlóra először látogattak el.