Szezonértékelő kibővített vezetői értekezlet a Hungarospa-nál

2008. október 20-án zajlott a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt.-nél a  vezetők és középvezetők részvételével a nyári szezont értékelő megbeszélés.

 

 

Már hagyomány a Hungarospa Zrt.-nél, hogy az egyes üzletágak vezetőinek részvételével októberben elemzik a nyári főszezon vendégforgalmának, a bevételeknek és a kiadásoknak az alakulását. Az értekezleten Kircsi Lajos gazdasági igazgató számolt be a társaság  eredményeiről.

 

vezetoi3_264_2008102291629_178.jpg

Már most megállapítható, hogy a 2008-as év  sikeres volt a Hungarospa számára, hiszen a szezonális fő üzletágak, a strand és az Aquapark  jó eredményt produkáltak.

A társaság felül tudta múlni a tavalyi év strandvendég forgalmát 3,8 %-al, az Aquapark vendégszáma pedig 4,9 %-al növekedett.

A gyógyászat vendégforgalma a tervezettnél kisebb mértékben csökkent az előző évhez képest, így a vártnál több bevétel realizálódott.

A Hungarospa szálláshelyein (Hungarospa Thermal Hotel, Thermal Kemping, Hajdú Kemping)  a vendégéjszakák száma összességében több, mint 10 %-al nőtt. Az Árpád Uszoda forgalma is növekedett  július végéig, majd a nyári hónapokban az uszoda felújítása és leállása miatt vendégforgalom kiesés volt.

Sajnos vannak üzletágak, amelyek bevételei elmaradnak a tervezettől, ez a Pávai Vajna ásványvíz palackozás, a Délibáb Terápia és a Thermal Tourist Utazási Iroda. Ennek okait tovább fogja elemezni a Hungarospa vezetése.

vezetoi2_681_2008102291127_179.jpg

 

A kibővített vezetői értekezleten Varga Judit humán szervező beszámolt még a Hungarospa Zrt.-nél működő teamek munkájáról, valamint  Varga László műszaki igazgató ismertette az Aqua-Palace Fedett Élményfürdő beruházás eddigi eredményeit és az építkezés további menetét.

 

2008_oktober_689_20081022135903_884.jpg

Impresszum
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu